19.rész

Október 9. ~ Péntek

Nagyon rég írtam, de egyszerűen nem volt időm írni mivel sokat kellett tanulni. Holnap utazom Írországba ezért ma vagyok itt szünet előtt utoljára, mert a többieknek ugye 24-től lesz még csak szünet. Már nagyon várom a holnapi napot és izgulok is miatta. Ma szeretnék minél több időt tölteni a többiekkel, de akkor is nagyon fognak hiányozni.
Nagy izgatottsággal keltem fel. Gyorsan felöltöztem és már mentem is le a konyhába reggelizni.
-Jó reggelt. Úgy látom jó kedved van -köszöntött Anya.
-Neked is jó reggelt. Igen az van jól látod, már nagyon izgatott vagyok a holnapi nap miatt. Apa már elment dolgozni? -kérdeztem.
-Igen, ma hamarabb elkellet mennie. Reggel még be kell mennem a boltba szóval elviszlek suliba jó? -mondta anya.
-Okés
Reggeliztem majd felmentem a fürdőszobába és ott eltöltöttem kb. 10 percet mert kellett pár dolgot csinálnom, mint minden reggel.
Gondoltam felhívom Dave-et hogy ma Anyával megyek és nem fér be a kocsiba mert a kocsi hátulja tele van pakolva.
-Szia Dávid! -mondtam.
-Szia Dia.
-Ma Anya visz kocsival a suliba és sajnos nem férsz be, nem baj? -kérdeztem.
-Nem dehogy. Akkor majd a suliban találkozunk. Szia
-Szia.
Mikor mentem a folyosón megláttam hogy az ajtónk résnyire nyitva van. De már be is zárult, de nem tudom ki lehetett ott. Beértem a terembe és nem találtam ott senkit, pedig valaki biztos ott volt az ajtóban. Na mind1, elmentem a padomhoz és leraktam a cuccom. Egyszer csak előugrálnak az emberek a függöny mögül, a tanári asztal alól, a szekrényből és egyéb helyekről. Én majd nem szív rohamot kaptam, de ők viccesnek találták ezt.
-Szia Dia! -mondták egyszerre.
-Sziasztok. Ez mire volt jó? Nagyon megijedtem. -mondtam az elejét komolyan de a végét már elröhögtem.
-Látnod kellett volna az arcod, nagyon rémült volt. -mondta Emi.
-Igen mivel megijedtem?! -mondtam röhögve.
-Ne menj már el hiányozni fogsz. -mondta Máté.
-Ti is, de nem megyek el örökre. 31-én jövök haza! -mondtam mosolyogva.
-De akkor is. Nem lesz kivel hülyülni. -mondta Dani.
-Jó de lehet mással is hülyülni -röhögtem.
-Nekem se lesz jó nélkületek -mondtam utána.
-Ki fog ebben a két hétben segíteni a dogáknál? -kérdezte Máté.
-Majd a többiek biztos segítenek nyugi. -böktem meg a vállát.
-De akkor is... -mondta majdnem mindenki. Egyébként Dávidot nem találtam a többiek között, de biztos megjön majd.
-Nagy ölelés? -mondtam Patinak.
-Jöhet! -ugrott oda.
-Nekem iiiis -nyávogta Aliz.
-Én se maradjak már ki. -mondta Emi.
-Te sose -mosolyogtam.
-Kapok? -tárta szét a karját Máté.
-Persze. -röhögtem. Megöleltem de valami olyan furi volt. Volt valami szöszmötölés és röhögések, de aztán egyszer csak csönd lett, de én még mindig öleltem Mátét. Aztán egy hang egyszer csak ezt mondta.:
-Ezt mire véljem?
Megfordultam és megláttam Dávidot.
-Semmire nem kell, mert ez csak egy ölelés volt és mindenki kapott.
-Én még nem -mondta röhögve Dani.
-Ja bocsi. -oda mentem és hosszan megöleltem őt is.
-Látod? -mentem oda Davehez.
Már épp megakartam csókolni amikor eltolt magától.
-Ne most.. -mondta.
És én itt össze omlottam. Ne most?! Nem csókolhatom meg? Miért? De már nem tudtam feltenni a kérdést mert becsengettek. Leültem a helyemre. Mellém ugye Emi ült. Az első óra biosz volt amin nem mertem beszélgetni Emivel, mert elég szigorú a tanár. Hát jó. Akkor szünetben beszélünk. Amint kicsengettek rögtön elindultunk mi lányok 4-en a mosdóba. A falhoz mentem és leguggoltam. Már majd nem elkezdtem sírni amikor Aliz jött oda hozzám.
-Nyugi -mondta és leült mellém.
-De miért csinálja ezt? Amikor semmi rosszat nem tettem? -értetlenkedtem.
-Biztos neki is rossz hogy elmész. -mondta Emi.
-Jó, de miért nem reagál úgy mint ti? -kérdeztem.
-Hát nem tudom. -mondta.
Még elbeszélgettünk amikor meg becsengettek akkor rögtön szaladtunk egy másik terembe ahol az angol óránk volt. Ahj el is felejtettem hogy Dave mellett ülök. Nem baj majd el ülök onnan. Elindultam egy másik padhoz amikor meg fogta a csuklóm és vissza húzott. A szorításában olyan erő volt hogy azt hittem ott roskadok össze. Nagyon fájt.
-Normális vagy? Engedd már el! -mondta Pati.
Oda se figyelt Dávid és csak szorította. Én próbáltam ki húzni a kezem de nem sikerült.
-Aúú ez fáj! -ordítottam fel. Erre már mindenki fel figyelt. Mindenki minket nézett de senki nem jött oda. Csak Pati volt még ott de ő nem tudott semmit tenni. Egyszer csak Máté lépett be a terembe és rögtön oda rohant. Dave egyébként egész végig szem kontaktust tartott velem. Máté oda jött és elkezdte szét húzni a a karunkat, de Dávid csak szorította és szorította.
-Ember normális vagy? Engedd el de rögtön! -kiabált rá Máté.
-ÁÁh ez nagyon fáj -mondtam és már éreztem hogy alig van vérkeringés a karomban.
Aztán elengedte végül és én meg ott össze roskadtam. Máté és Pati felkaptak és elkísértek az orvosiba. Alig bírtam menni és a karomat is alig bírtam mozdítani.Mikor beértünk az orvosiba mondtam nekik hogy menjenek nyugodtan vissza az órára. Vissza is mentek. El kellett mesélnem mi történt velem. Be kötötték a karomat és mondták hogy pihentessem. Szerencsére a bal kezem volt az ezért tudtam írni a jobb kezemmel. Vissza mentem az órára és bocsánatot kértem a késésért és mondtam hogy az orvosiban voltam és rögtön megértette a tanár. Le ültem Pati mellé és megmutatta hol tartunk. Egész órán csak gondolkodtam. Vajon miért ilyen velem Dave? Féltékeny lenne vagy mi?
Angol után csak úgy elszaladtak az órák. Elmentünk ebédelni és ebéd közben megbeszéltük hogy elmegyünk moziba majd pizzázni. Minél több időt akarnak velem tölteni a többiek.
-Jössz velünk moziba? -kérdeztem Dávidot.
-Nem kössz. -mondta bunkó stílusban.
-Dave beszéljünk már. -mondtam
-Minek? Úgy is tudom hogy együtt vagy Mátéval.. -mondta.
-Nem vagyok együtt vele. Ő csak barát. Én téged szeretlek! -jelentettem ki.
-Igen? -kérdezte.
-Szerinted? -kérdeztem vissza.
-Hát nem úgy látszik. -mondta.
-Jó figyelj hagyjátok egymást az lesz a legjobb.. -szólt bele Dani.
-Te csak ne szólj bele jó? -mondta Dave és már elkezdett felállni a székből.
-Fejezzétek be. -és elrohantam. Be mentem a terembe a cuccomért és indultam ki a suliból.
Máté futott utánam.
-Figyelj Dia. -mondta kedvesen.
-Mi az? -mondtam sírva.
-Ne sírj az a barom miatt. Nem érdemli. -mondta.
-Jó, de miért ilyen? -kérdeztem.
-Nem tudom.. egy bunkó.
Leült a suli előtti padra és én is leültem mellé. A vállára döntöttem a fejem és úgy sírtam tovább.
-Haza kísérjelek? -kérdezte
-Igen lécci. -mondtam mert most jól esik a társasága.
Út közben még beszélgettünk. Hát nem így képzeltem el ezt a napot.
KÖVI RÉSZ VAGY MA ESTE VAGY HOLNAP! FOLYTATÓDNI FOG EZ A NAP!:)